IPAR NAPJAI 2023 – TANDOFER szemmel?

Ipar napjai
Történelem

A Tandofer Informatikai Kft. utoljára 2008 nyarán vett részt a Budapest Autószalon kiállításon, így a 25 éves évforduló, és a cég megújulása is indokolttá tette egy újabb nagyközönség előtti bemutatkozást.

Cégvezetésünk már régóta tervezte, hogy részt kell vennünk egy mezőgazdasági, vagy valamilyen ipari kiállításon, de az elmúlt 3 évben a cégeket befolyásoló külső hatások más irányba terelték a nyereséget, nem a marketing feneketlen zsákjába. Kicsit későn, valamikor április utolsó hetén döntöttünk az IPAR NAPJAI 2023 kiállításon való részvételről, melyre a jelentkezés, regisztráció, nagyon gyorsan végbe ment, de a Design kialakítása ránk várt.

Tervezgetünk

A Design terveket és kivitelezését két külső cégre bíztuk, akikkel heti szinten együtt dolgoztunk már a múltban is, Jampolo Kft., és a Marketing Menü reklámügynökség. Mindkét cég jelezte, hogy rövid a határidő, így gyorsan döntöttük milyen szóróanyagra és fal Design-ra lesz szükségünk. Aki ismeri a Tandofer Informatikai Kft.-t az tudja, hogy 2022-ben a cég 25 éves születésnapjával színt és Logót váltottunk, mellette a marketing stratégiánkat is erősítettük új weboldallal, SEO és Google támogatásokkal.

A Cégvezetésünk, a vevőket és fejlesztőket össze kapcsoló Konzulensek segítségével tudja maximálisan hibátlanul bevezetni ERP rendszereinket, így felkértük a konzulensi csapatot, hogy tudásukkal és támogatásukkal vegyenek rész ezen a 4 kiállítási napon. Ők azok, akik megértik mit mond, mit akar a vevő, és át tudják fordítani fejlesztői nyelvre, vagy tudnak segíteni a már létező Modulok bemutatásában. Nem kisebbítve ezzel a fejlesztői csapatokat, akik nélkül nincsenek Modulok, nincs ERP amit be lehet vezetni! Így az alábbi csapattal vonultunk a nagyközönség elé:

Stecenkó Mariann           Üzemetetési vezető

Strifler Hedvig                  Vezető Konzulens Integ

Bödő Helga                       Vezető Konzulens IC

Illich Zoltán                       Vezető Konzulens Integ

Nédó Dominik                  Konzulens Specialista

Bali Endre                          Ügyvezető

Cseri Zsolt                         Értékesítés

A nagy nap-ok

Eljött a május 15 hétfő, amikor felmarkoltuk a kiállításra tervezett anyagokat, eszközöket, és felutaztunk Budapestre a Hungexpo területén található A pavilon 313 C5 stand megépítése céljából. Kettő óra alatt sikerült egy jó kiállású, szemnek is barátságos, hívogató kiállítói teret készítenünk Endre, Zoltán és jómagam Zsolt hozzáadott munkájával. Azért merem azt kijelenteni, hogy szép lett, mert a kiállítási napok során több versenytárs, vevő, kilátogató is megállt, és az taglalták, hogy kiállítói terünk Design része megfogta őket.

Már ekkor éreztük, hogy fárasztó lesz a napi ingázás egy héten keresztül, és az első napon kedden a reggeli bejutás is jelezte (40 perc alatt haladtunk 1 kilómétert a Hungexpo előtt), hogy kiállítói és vevői oldalról is nagy érdeklődés mutatkozik az IPAR NAPJAI 2023 iránt.

Közel 370 kiállító standjára lehetett ellátogatni a 9 m² méretűtől a 250 m² méretűig. Néhány Integ felhasználó céget is köszönthettünk mint a Sandviken Tools Kft., Kontakt-Elektro Kft., vagy az Abrazív Kft., jó volt velük beszélgetni a közös jövőről, milyen irányt vett a cégük fejlődése.

Óriási ipari gép felhozatalnak lehettünk tanúi. Három kiállítónál 6 Lézervágó gép dolgozott, egyik 30mm-es rozsdamentes anyagot is tudott kiváló minőségben vágni. Olyan kinézetük volt, mint egy Csillag Romboló a STAR WARS -ból. Körülbelül 10 cég állította ki 4-5-6 tengelyes megmunkáló gépeit, melyekkel ott a helyszínen különböző végtermékeket gyártottak és bemutatták műveleteiket.    Voltak cégek akik hegesztés technikával, felület kezeléssel, ipari-logisztikai folyamatstruktúrákkal érkeztek, szoftverekkel, gyártást támogató szerszámokkal, termékekkel hívták fel magukra a figyelmet.

Minden nap tartogatott újdonságot, olyan volt mint egy hullámvasút. Sokat tanultunk a pletykákból is, mert a kedd és a pénteki napok tényleg alacsony számokat hoztak, de a két középső viszonozta az érdeklődéshiányt, és ezeken a napokon jó volt, hogy hároman képviseltük a Tandofer Informatikai Kft. csapatát.

A teljesség igénye nélkül említenék weboldal iránt, ERP iránt, Tabletes megoldások iránt érdeklődőket, de olyan is volt akinek felkeltettük az érdeklődését, és az elkövetkező hónapokban biztosan partnerségbe lépünk egymással mint beszállító. Többek figyelmét felkeltette a Tandofer Pályázat írási tudása, és az elért magas sikerráta is.

Én nagyon elfáradtam az 5 nap alatt, de szerintem minden kolléga aki részt vett, részt tudott vállalni a cég reklámozásában.

Kollégáim véleményei néhány mondatban:

 

Kiállítóként ez volt az első alkalom, amin részt vettem. Érdekes volt ezt az oldalt is megismerni. Tetszett a legtöbb kiállító hozzáállása, hogy hatalmas gépeket is beüzemeltek a kiállítás területén. Hogy mennyire volt ez jó a Tandofer-nek azt egyenlőre nem tudom, de ha pár hét múlva arról számoltok be, hogy sikeres üzletkötések születtek az ott szerzett regisztrációkból, örülni fogok, hogy részt vehettem benne.

Ami nekem nagyon tetszett az az általam személyesen ismert vagy nem ismert, de meglévő partnereinkkel való találkozás lehetősége, akár kiállító volt a partner akár csak hozzánk látogatott ki, valamiért kötetlenebb és barátibb kommunikációt éreztem a kiállítás helyszínén közöttünk.

A Tandofer standján tetszett az egységes arculati megjelenés, és a jó elhelyezkedés, és a regisztrációhoz kötött játék. Az első napon vettem részt a kiállításon, de talán a több helyen látott „attrakció”-t hiányoltam a standon.

 

 

Számomra jóleső érzés volt, hogy olyan már meglévő ügyfelekkel találkozhattam, akivel csak telefonon beszéltem korábban és végre a hang mellé társult arc is. A másik ügyfelünkkel való találkozás is szívmelengető volt, mert nemhogy elkerülte a standot, de széles mosollyal közelített felénk majd a beszélgetés és a plakátok hatására modul ajánlatot is kell készíteni részére. A stand nagyon szépen, igényesen megkomponált volt, dícséret érte, hogy az idő rövidsége miatt ilyen gördülékenyen el tudtuk intézni az Ipar Napjai 2023-as kiállítást.

Jó volt megtapasztalni a cégünk értékesítési és marketing oldalát is közelebbről. Az elkészült marketing anyagok és PPT-k felépítése és dizájnja minőségi volt, sok embert vonzott oda. Viszont azt tapasztaltam, hogy amikor odajöttek az emberek csak ámultak és nem volt nekik tiszta, hogy akkor konkrétan mivel is foglalkozik a Tandofer. Természetesen ezért voltunk mi ott, hogy ezt a zavart feloldjuk és mindenki tudja mivel is foglalkozunk.

A cikk szerzője:

Picture of Tandofer Informatikai Kft

Tandofer Informatikai Kft

Növeld hozzáadott értékkel a hatékonyságod